[ Belépés ] [ Admin belépés ]     foldgomb  magyarul  szlovakul  

· Főoldal
· Belépés
· Cikkek archívuma
· Fotóalbum
· Keresés
· Letöltések
· Témák

· Magasles
· Nimród Vadászújság
· Nimród Safari
· Vadászlap
· Poľovníctvo a rybárstvo
· Hubertlov
· Halali

· Ragadozómadaraink
· RPS hírek

 Új az archívumban:
· 2003/06

 A teljes archívum...

 Új az archívumban:
· 1927/08

 A teljes archívum...

· Fórum
· Chat
· Vendégkönyv
· Levél a szerkesztőnek
· Szerkesztőség

· Szervezeti felépítés
· Alapszabályzat
· Vadászati előírások
· Oktatás
· Trófeaszemlék

· Bírálóbizottság
· Szlovák ranglista
· Nemzetközi ranglista
· Éremhatárok
· Bírálólapok

· Kontinentális vizslák
· Angol vizslák
· Retrieverek
· Spánielek
· Vérebek
· Kopók
· Tacskók
· Terrierek
· Agarak
· Egyebek

Vadászlap: Előzetes a megújult Magyar VADÁSZLAP januári számából
Dátum: 2006. 12. 11. Szerző: taki

Sajtófigyelő
 
 
 
 
 
December 19-étől már megvásárolható a küllemében és tartalmában is megújult 
 
 
  
januári száma.
  
Jubileumi évhez érkeztünk * 2007-ben 15 esztendős a VADÁSZLAP * Ismét „fekete időszakát” éli a hazai vadászat * Januári „Portré”  * „Borzoljunk” * „A libázás sűrű ködben a legmisztikusabb vadászat * „Rendezzük végre sorainkat” * „Humor” rovat  * „Vadászok, vadászotthonok”  *  „Hihető és hihetetlen történetek”  * Bán Beatrix, a Diana Vadászhölgy Klub elnöke júliusban Új-Zélandon járt  * Számtalan érdekes és tanulságos írás…..   


Az ünnepek alatt is gondoskodunk az olvasnivalóról... hiszen december 19-étől már megvásárolható a küllemében és tartalmában is megújult Magyar VADÁSZLAP januári száma. Reméljük, hogy az új esztendőben is számtalan érdekes és tanulságos írással tudjuk majd megörvendeztetni hűséges és újdonsült olvasóinkat.

Jubileumi évhez érkeztünk. 150 évvel ezelőtt – 1857. január 15-én – jelent meg az első magyar nyelvű sportlap, a „Lapok a lovászat és vadászat köréből” című újság, amelynek Bérczy Károly volt a kiadója és szerkesztője. Erről a lapról és az évfordulóról részletesebben is olvashatnak az 5-9. oldalon, ahol máig érvényes korabeli szemelvényeken keresztül próbáljuk bemutatni, hogyan vadásztak elődeink a 19. század derekán.
 
 
 
 
 
 
2007-ben a VADÁSZLAP is születésnapos, 15 esztendős lesz. „S bár a 15 év nem kerek évforduló, mégis úgy döntöttünk, hogy újabb bizonyságát adjuk folyamatos megújulásunknak, s mint a címlapon már láthatják, új lapfejjel és emblémával jelenünk meg. A Képzőművészeti Egyetem tervezőgrafikai tanszékével közösen hirdettük meg pályázatunkat és nem kevesebb, mint 160 pályamunka közül választottuk ki a másodéves Török Csaba összefogást is kifejező embléma és lapfej tervét …” – írja jegyzetében Csekő Sándor főszerkesztő, aki egy „vágyálmát” is megosztja Önökkel.

 
 
 
 
 
 
 
Az interjúban Máté Csaba, a vadászok-vadgazdák számára is ismert takarmánygyártó és forgalmazó nagyvállalat, a PURINA értékesítési igazgatója, mint megszállott vadászember vall életének egyik – valljuk be kissé abszurd – időszakáról, amikor rendhagyó módon tolókocsiból volt kénytelen nemes szenvedélyének hódolni. Személyében egy szimpatikus embert ismerhetünk meg, aki amellett, hogy sikeres az üzleti életben, „az őzek szerelmese”. Szavait nagyon sok vadásztársunk magáévá tehetné, mert mint mondja: „...nem a trófea megszerzése a fontos, hanem – vendégként és fizető vadászként is – az élmény, a vadászat körülményei, de legfőképpen a barátság az elsődleges”. Fotó  interju.jpg
Ismét „fekete időszakát” éli a hazai vadászat, a közelmúltban megint történt egy halálos vadászbaleset – idén a negyedik. Ennek kapcsán a 13. oldalon Somfalvi Ervin „Halálút” című fejtegetése olvasható a balesetek okairól, a felelőtlenségről, a kapzsiságról, és arról, hogy a vadászat – a közlekedéshez hasonlóan – veszélyes üzem. A decemberi borsodi baleset elkövetője több írott és íratlan szabályt áthágva oltotta ki vadásztársa életét. Reméljük, a történtek nem maradnak következmények nélkül...
 
 
 

Előző számunkban a vaddisznóhajtások praktikáival foglalkoztunk, ezúttal a másik társas nagyvad vadászati módról, a terelésről, annak szervezéséről, tervezéséről, és lebonyolításáról nyújtunk átfogó képet. A sokak számára még mindig alig ismert fontos jogszabályi változásokról is ír Homonnay Zsombor. A legfontosabb szempont a terelővadászatok szervezésénél – az eredményességen és az élményeken túl – természetesen a biztonság. A cikk a leglényegesebb baleset-megelőzési tudnivalókat csokorba gyűjtve mindenkinek hasznos olvasmányt nyújt. „Ha kellő figyelemmel és jól rendezik a terelővadászatokat, az mindenki számára rendkívüli élményt és szórakozást nyújt a maga nemében egyedülálló szépségeket bemutató téli, havas tájon. Ehhez azonban igazán összehangolt csapatmunka kell, amikor mindenki hajszálpontosan tudja a feladatát, és attól jottányit sem tér el.”


 
 
 
 
 
 
 
Januári „Portré” rovatunkban egy tapasztalt, sikeres életutat megjárt hivatásos vadászt, Búzás Ferencet mutatjuk be, aki 23 évig szolgálta a gemenci vadgazdálkodást-vadászatot.
„Azt hihetnénk, hogy ennyi, a vadászatban eltöltött szolgálati év után a vadászattól megcsömörlik az ember, de mint tudjuk, ez nem így van - a jó hivatásos vadász csak papíron megy nyugdíjba. Búzás Ferencet először 1996-ban nyugdíjazták, de vezérigazgatói kérésre maradt még négy évet, és csak eztán búcsúzott el Bédától. Azóta Mohácson él a feleségével, lányával és két unokájával, de nem maradt – nem maradhatott – vadászat nélkül. Kisegítő vadőrként újra fiatalkori sikereinek színhelyén, Bólyban tüsténkedik, ahol tudja, segíti a kollégákat, tanácsokat ad, és ha kap rá felkérést, vadásztat.” Nem is akárhogy... A legutóbbi szarvasbőgésben egy fiatal vadászt segített életre szóló élményhez jutni, három perc alatt két aranyérmes bikát lövetett.




Nem olvasóink idegeit akarjuk borzolni „Borzoljunk” című cikkünkkel, amely az egyik legtitokzatosabb vadászható vadfajunkról, a borzról szól. Sok vadásztársunk szeretne vadászélete során legalább egyszer egy megtermett „csíkosfejűt” puskavégre kapni, de hogyan lehet egyáltalán borzra vadászni, azt csak a megszállottak ismerik. „Aki megpróbálkozik csak és kimondottan borzra vadászni, rövid időn belül rá kell jönnie, nagyon keveset tud erről - a most már vadászható - állatról. Általában a borz elejtése „véletlen”, többnyire a róka vagy a vaddisznó vadászatok „mellékterméke”… Miközben tudjuk, hogy kártétele nem jelentéktelen, vadászati módja hatóságilag mégis szabályozatlan, sőt – az előírásokat szó szerint betartva - tilos.” „Szakavatott” borzvadászok tapasztalatait felhasználva néhány jó tanácsot, mesterfogást ajánlunk mindazoknak, akiket érdekel ennek a kevéssé ismert, ám jelentős állománnyal rendelkező vadfajnak a vadászata.


 
 
 
 
 
„A libázás sűrű ködben a legmisztikusabb vadászat. Az ember még a jól ismert, ezerszer meglábalt környéken is képes elkeveredni. Ott egy kis ház körvonala, amott néhány fa rémlik a függöny mögül. S közben csak lépdelsz, akárha olvadt ólomban járnál. Aztán innen is, onnan is libaszó hull alá, irányát, távolságát nehéz megbecsülni. A kellős közepében vagy az örvénynek, miközben az örvény alig vesz tudomást rólad. Ötpercenként ébred újra az esély, és ötpercenként hamvad el: mégse erre jöttek. Kellős közepén a természetnek, zsákmányolás reményének és reménytelenségének váltakozása: ez számomra a vadászat leglényege. S természetesen néha a remény beteljesedése.”
Előbb-utóbb – a novemberi-decemberi „nyár” után – talán beköszönt a tél, és az időjárás lehetővé teszi a vadliba vadászatát. Kedvcsinálónak szántuk ehhez Márok Tamás „Libaóra” című riportját.



„Rendezzük végre sorainkat”
címmel olvasható Hegyes Zoltán kesergése, aki a jelenlegi magyar vadászati közállapotok jelenségeiről szóló gondolatait vetette papírra. A – szerinte – tarthatatlan helyzet kialakulásáért és a gondok megoldatlanságáért – mint illetékes kamarai tisztségviselő – a vadászkamarákat teszi felelőssé. A szerző, amellett, hogy rávilágít néhány – nagyon is lényeges – problémára, élesen bírálja szakmai „érdekvédelmi” szervezetünk tevékenységét is.
„Tisztelt kamarai tisztségviselők! Tévedünk, ha azt akarjuk elhitetni most magunkkal, hogy nem vagyunk hibásak akkor, amikor eltűrjük, hogy a vadászatokon olyan képzetlen, közveszélyes, mindemellett nagyképű és erőszakos emberek vegyenek részt, akikkel már bizonyára mindannyian találkoztunk. Tévedünk, ha azt hittük, hogy a vadászvizsgán való „átengedése” a vadászvizsgára felkészülni képtelen jelölteknek nem egyenlő a közveszély okozással!”

 
 
 
 
„Sokan valljuk, hogy a vadászat nem csak a vad elejtéséről szól, de mindenképpen az a hab a tortán. Ám, amikor már a habot is megettük, a tányért el is kell mosni - valakinek. Mi történik az eredményes vadászat után, amikor megadtuk a vadnak a végső tiszteletet, hogyan kell eljárjunk, hogy az értékes vad minőségromlás nélkül jusson el a felhasználóig?”
Jól ismerjük azt az örökérvényű mondást, hogy „a vadászatot nem lehet könyvből megtanulni”. Ez – részben – igaz is, mert például a lövés utáni teendőket a vadászvizsgára valóban csak elméletben kell elsajátítani. Nem lehet tehát csodálkozni azon, hogy a lőtt vad kezeléséről, a zsigerelésről, a vad leadásáról, és a vadhúsvizsgálatról a kezdő vadászoknak csak halvány – pusztán „tankönyv-ízű” – sejtéseik vannak. „A terítéktől a hűtőházig” címmel olvasható – gazdagon illusztrált – cikkünk nemcsak nekik, hanem tapasztaltabb társaiknak is segítséget nyújt ahhoz, hogy ezentúl ne csak tétován, tanácstalanul toporogjanak a terítéken fekvő vad mellett.



A szilveszter, majd a farsangi időszak velejárója az önfeledt ünneplés, a jókedv, és a kacagás. Ehhez szolgál aprócska „adalékként” a „Humor” rovatban szereplő történet, amely már-már szakállas sztorinak tekinthető, régóta „közszájon” forog, talán már a pontos szereplők és a helyszín is a feledés homályában merült, sőt a hitelessége is megkérdőjelezhető. A les előtt bicikliző medve esetét sokan, sokféleképpen meséltük egymásnak hosszú téli vadászházi estéken. Most mégis felidézzük, és olvasása közben egy időutazásnak is részesei lehetünk: egyenesen a hetvenes évek egyik „baráti” országának protokollvadászatába csöppenünk...

 
 
Békés Sándor „Vadászok, vadászotthonok” sorozatában a hetvenhárom esztendős Czukor László lakásába kalauzolja el az olvasókat. A név hallatán nyilván nem sokan kapják majd fel a fejüket... Ki is ő valójában? „Egy vesztes a sok közül”... – írja a szerző.
„A vadászok közül tíz évvel ezelőtt – és persze azóta is -, sokan kerültek ebbe a fájdalmas helyzetbe. Vadásztársaságuk vagy felbomlott, vagy egyszerűen csak kiszorultak belőle. Vagy az egyre növekvő költségek miatt voltak kénytelenek félreállni. A közvetlen ok tulajdonképpen mellékes is.  Több évtized után, máról holnapra százaknak, sőt talán ezreknek kellett megérni és megélni azt, hogy hiába ragyog fel fejük felett a hold, már nincs joguk felülni régi, kedves lesükre.”
Czukor László ma már nem vadászik, de negyvenhárom évig szenvedélyesen járta puskával a vállán a dél-dunántúli erdőket. A több mint négy évtizedes vadászmúlt emlékei féltve őrzött kincsei. Hogyan éli meg valaki, hogy ennyi idő után többé nem veheti a kezébe szeretett fegyverét, mi játszódik le egy – jelenleg vadászjegy nélküli – igaz vadászember lelkében – megtudhatják, ha elolvassák a sorozatunk következő írását.
 

 
 
 
 
 
Sajnálattal közöljük, hogy a VADÁSZLAP irodalmi rovata megszűnt... Örömmel tudatjuk viszont, hogy ezentúl sem maradnak olvasóink irodalmi jellegű írások nélkül, ugyanis csupán a rovatcím változott.– Ezentúl „Hihető és hihetetlen történetek” rovatcímmel jelennek meg azok az anekdoták, novellák és vadászírások, melyeket talán szerencsésebb ezzel a gyűjtőnévvel illetni. Arról, hogy mi is az igazi irodalom, sőt vadászirodalom – még a szakemberek is vitatkoznak.
Rendhagyó módon – ezúttal maga a főszerkesztő, Csekő Sándor mesél el egy igazán különleges, a közelmúltban történt esetet „A grandlinyelő tehén” címmel.
„Merthogy van ilyen, bármilyen hihetetlenül is hangzik. Persze a történet nem azzal kezdődik, hogy az ősöreg szarvastehén fogta magát és csak úgy egyszerűen,
lenyelte a saját grandliját … és nem is ezzel fejeződik be.
Már vagy harminc éve nem jártam Bólyban, ezen a Baranya megyei, határ-széli vadászterületen. Nem is igyekeztem Monostori Laci, vadászati ágazatvezető kegyeit keresni, mert ugyancsak rossz, de felejthetetlen emlékem maradt egy őzbakvadászatról.”
Hosszú idő után mégis visszatért Bólyba, és hogy mi történt vele? Megtudhatják új rovatunk legelső írásából.

 
 


Bán Beatrix, a Diana Vadászhölgy Klub elnöke édesapjával júliusban Új-Zélandon járt – természetesen vadászni. A legismertebb magyar Diana ritka és különleges vadászélményeit „Szafari” rovatunkban eleveníti fel, „Nyolc nap a Paradicsomban” címmel. A távoli földrészen töltött „embert próbáló” kalandok elolvasása közben részesei lehetünk egy tahr, egy wapiti, egy vadbirka, egy vadkecske és egy kiváló zergebak elejtésének.
 
 

 
 
 
 
Híreink között beszámolunk egy „hermafrodita” vaddisznó elejtéséről, és a gyótai világrekord gímbika elejtésének évfordulójára készült emlékmű felavatásáról, valamint bemutatunk egy hullajtott őzagancs-ritkaságot is. Ezen kívül tájékoztatjuk olvasóinkat a januári vadászati árakról, a gyerekeknek készült összeállításunkból pedig megtudhatják a legkisebbek, hogy a fagyos napokon melyik madarak keresik fel leggyakrabban az etetőket.
 
 
 
 
 

 
Felhasználónév

Jelszó

Még nem vagy tag? Regisztrálj, ingyenes!

· Több hír: Sajtófigyelő
· Több hír: taki


Legolvasottabb hír ebben a rovatban:
Sajtófigyelő:

Bemutatkozik a Hubertlov vadászati szakfolyóirat



 Nyomtatható változat Nyomtatható változat

 Elküldés levélben Elküldés levélben


Kapcsolódó rovatok

Sajtófigyelő

Ehhez a hírhez nem lehet hozzászólni.


All logos and trademarks in this site are property of their respective owner. The comments are property of their posters, all the rest © 2002 by me.
You can syndicate our news using the file ultramode.txt
PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Oldalkészítés: 0.051 másodperc